Homepage Kapcsolattartók Oldaltérkép Kreditek Login
Magyar -
Tippek
Szabad szobák
Szálláshelyek
Csomagok
Rendezvények

Békéssámson

Békéssámson község Békés és Csongrád megye határán helyezkedik el, csak közúton közelíthető meg. Nevét első lakójáról vagy alapítójáról kaphatta. Békés megyéhez történő csatolásáig, 1877-ig, csak Sámson néven jegyezték Korábban Csanád, majd Csongrád megyéhez tartozott. A XI. századból Árpád-kori templomáról feljegyzések vannak, de a tatárjárás után elnéptelenedett. 1765. után gróf Károlyi Antal dohánytermelőkkel telepítette be. A falu 1945. után írta be nevét a történelembe, mikor négy sámsoni fiatalemberrel itt szerveződött meg a Magyar Ellenállási mozgalom. A település fontosabb látnivalói a felújított református templom, a katolikus templom és a millecentenárium évében emelt Székely kapu. Gasztronómiai érdekessége és a térség jellegzetessége a tarhonyás csirkepaprikás.

Békéssámson-Székelykapu       

Őszi csillagvirág 

A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták területi egysége Békés és Csongrád megye határán fekszik, Békéssámson, Tótkomlós, Csanádalberti, Csanádpalota, Királyhegyes, Makó-Rákos térségében. Számos jellegzetes, védendő alföldi fajnak őrzi jelentős állományát. A legtöbb értékes növényfajnak a löszpusztagyepek adnak otthont. A terület szikes pusztáinak kiemelkedő értéket ad az őszi csillagvirág állomány. A nedves kaszálórétek szélein tenyészik védett, bennszülött növényünk, az erdélyi útifű és a réti őszirózsa. Európai vonatkozásban is kiemelkedő jelentőségű madárvonulási folyosó részét képezi ez a terület, elsősorban a daru, a récefélék és a parti madarak tekintetében.

 

Postai irányítószám:       5946

Telefonkörzetszám:       68/

Népesség:                        2679 fő

 

KÖZLEKEDÉS

Autóbusz állomás           Hősök tere

Töltőállomás                    Szabadság u. – Vasút u. sarok

 

LÁTNIVALÓK

Református templom     Fő tér

Római katolikus templom                                 Kossuth u. 16.

Világháborús emlékművek                              Hősök tere

1848-as Centenáriumi emlékmű,

Székelykapu                     Hősök tere

 

Kirándulási lehetőségek, természeti látnivalók

Körös-Maros Nemzeti Park: Csanádi puszták, Kardoskúti Fehértó

Tótkomlós: Rózsa Fürdő, Szlovák Tájház, Néprajzi Gyűjtemény, Tanyamúzeum, Árpád-kori kápolna

Mezőhegyesi Ménesbirtok

 

KÖZINTÉZMÉNYEK

Polgármesteri Hivatal     Hősök tere 10./12.      

                                            Tel:                             470-000

                                            Fax:                            470-023

                                            E-mail: bspolghiv@mail.globonet.hu

Rendőrség                        Szabadság u. 107.      470-007

Posta                                  Szabadság u. 96.        570-020

Vízmű                                 Komlósi u.                    470-684

Víztorony                           Liget sor

Temető                              Dózsa Gy. u.

 

Művelődési, közösségi intézmények

Jókai Művelődési Ház és Könyvtár, Mozi, e-Magyarország pont

                                           Szabadság u. 97.         470-010

Általános iskola felsőtagozat, eMagyarország pont    

                                           Andrássy u. 41.          470-032

alsótagozat                       Kossuth u. 9               470-052

 II. sz. Művelődési Ház    Rákóczi u. 14.

Róm kat. templom          Kossuth u. 16.

Róm. kat. plébánia           Komlósi u. 2.               470-060

Református templom és Lelkészi Hivatal

                                            Szabadság tér 3.        470-443

 

Sport, szabadidős létesítmények

Tornaterem                      Andrássy u. 41.

Sportpálya                         Sport köz

 

Egészségügyi -szociális intézmények

Orvosi Rendelők              Szabadság tér 1.        470-077

                                                                                470-033

Fogorvos                           Bacsó B. u. 7.             470-053

Védőnői szolgálat           Bacsó B. u. 7.             470-053

Gyógyszertár                   Szabadság tér 4.        470-020

Óvoda                               Szabadság u. 42.        470-028

 

Vendéglátás, szórakozás

Gyúrós Kocsma               Hősök tere 7.

Hörpi Bisztró                    Szabadság u. 62.

Piros Presszó                  Kossuth u. 1.              

Zöld Elefánt                       Szabadság u. 75.

Vadászház                        Andrássy u. 118.       

 

Kereskedelem, szolgáltatás

Piactér                               Vasút u.

CBA áruház                       Hősök tere 9.

REÁL ABC                          Szabadság u. 42/a

REÁL ABC                          Szabadság u. 133.

Szepesi Vegyesbolt       Szabadság u. 24.

Lantos Vegyesbolt         Szabadság u. 39.

Fazekas Vegyeskereskedés Szabadság u. 123.

Gazdabolt                          Szabadság u. 123.

Virágbolt                           Szabadság tér 3.

Virágbolt                           Szabadság u. 93.

BAGÓCZKI TÜZÉP             Liget sor 1.

Gáz cseretelep                Liget sor 3/a.

 

Vállalkozások

ÁFÉSZ-iroda                       Szabadság u. 106.      470-062

Gépműhely                          Belső újtelep

MARZ Faschion Kft.            Szabadság u. 121.      470-405

Sámson 2000 Szövetkezet Szabadság u. 31.        470-043

Sámson –Mag kft.               Belső újtelep                470-037

Szárító                                Belső újtelep

Szabad szobák
Érkezés dátuma:
Elutazás dátuma:
Csillag:
Szállás típusa:
Ellátás:
Egyéb információk
Fotógaléria
Ambrózfalva
Battonya
Békéssámson
Csanádalberti
Csanádpalota
Maroshát
Medgyesegyháza
Mezőhegyes
Nagyér
Pitvaros
Tótkomlós