Vadgesztenye Étterem

6795, Bordány Kossuth u. 58.
Tel.: 62/288-042
Email: info@vadgesztenye.hu Web: http://www.vadgesztenye.hu

Vadgesztenye Étterem Bordány
www.magyarorszag.utazas.hu

Az étterem helyén a 80-as évek közepéig presszót üzemeltetett a Dél-Tiszamenti ÁFÉSZ, akkoriban a jelenlegi kollektíva magja a községben lévő 360-as számú szintén ÁFÉSZ kézben lévő vendéglőben tevékenykedett, ami mozgalmas társasági élet színtere volt.

Időközben a vendéglő épületének állapota annyira leromlott, hogy menthetetlenné vált. Ekkor jött az ötlet, hogy a presszó épületét lebontva az akkori kor követelményeinek megfelelő modern éttermet építtetett fel a szövetkezet.

Az előtte álló két fáról nevezték el VADGESZTENYE vendéglőnek.

A csapat az új létesítményt 1987. szeptember 18-án vette birtokba és egészen 1991 decemberéig itt dolgozott. Ezután három év alatt három bérlője is volt az épületnek, majd 1994-ben be is zárták, amikor is a községi önkormányzat lecsapott rá és az időközben leharcolt kis napközis konyha utódját látta benne, ahol kultúrált körülmények között tudnak étkezni a falu iskolásai és felnőttei is. Ennek szellemében alakították át az időközben elavult és gazdátlan objektumot.

Az Önkormányzat kötelékébe 1995-ben lépett be az étterem. Ezóta üzemel a jelenlegi formájában.

1995 óta folyamatosan fejlődik, mindig változik, mégis az állandóságot tartja szem előtt. 2007-ben nyílászárócsere, konyhabővítés és teljes akadálymentesítés történt.

Az Étterem vállalja akár 300 főig lakodalmak, családi, céges rendezvények akár teljes körű megszervezését is. Igény szerint tudunk zenekart, vőfélyt, díszítést is.

Nyitva tartás:

hétfőtől péntekig 11:00 - 22:00 -ig

Asztalfoglalás: 62/288-042

Képek

étterem Vadgesztenye Étterem Bordány
étterem
esküvői teríték Vadgesztenye Étterem Bordány
esküvői teríték